Két nap is eltelt, amíg én a sebeimet nyalogattam. Louis-t kerültem, bár sokat nem is voltam közöttük. Napjaim több mint a felét a szobámban töltöttem. Harry próbált vidítani, több-kevesebb sikerrel. Ma vasárnap van. Kaptunk egy e-mailt a fiúk menedzserétől, hogy az egyik TV csatorna szeretne velünk interjút készíteni, valamint két számot a fiúktól énekeljünk el közösen.
Örültem, hogy végre van egy kis munkám. Elterelődnének a gondolataim, de mégsem. Ő is ott lesz és nem fogom tudni kiverni a fejemből. Ez az interjú egyébként holnap lesz, így neki ültünk megbeszélni melyik két számot énekeljük.
- Szerintem az egyik a One Thing legyen - javasolta Liam
- Jó rendben, de melyik legyen a másik? - kérdezte Niall
- More Than This - vágta rá Harry
Köztudott, hogy ez Harry kedvenc száma. Össze kellett próbálni a dalokat. Nagyon jó volt, élveztem. A legtöbbet Liam-el és Harry-vel szólóztam.
- Gyönyörű hangod van - szólt a dal befejeztével Zayn
- Köszönöm, de ti sem panaszkodhattok. Külön-külön és együtt is fantasztikusak vagytok - kacsintottam rájuk
Eljött a nagy nap. Hannah is ott volt a TV felvételen. Az első sorban ült. Ránéztem Louis-ra, aki sugárzott az örömtől. Ez egy kicsit fájt, de kezdek hozzászokni.
Jó sok kérdéssel bombáztak minket. Majd elérkezett az idő, hogy elénekeljük a One Thing-et. Hatalmas tapsot kaptunk a dal végén.
- Nem gondolkoztatok még azon, hogy együtt énekeljetek? - hangzott el ez a furcsa kérdés a riporter szájából
- Hát még nem. Tegnap kezdtünk el együtt énekelni, amikor próbáltunk a mai adásra - jött a válasz Zayn- től
- De ez nem is olyan rossz ötlet - kacsintott rám Niall
Következett a More Than This. Ez is nagy sikert aratott.
- Hát ez fantasztikus volt. Most láttam először, hogy ennyire átéltek egy számot, főleg te Louis. Ez annak köszönhető, hogy itt van a barátnőd a közönség soraiban? - szögezte a kérdést Louis-nak
- Részben ennek is, igen - mosolygott rám Louis
Még pár kérdést feltettek nekünk, majd megköszönték, hogy megjelentünk és elindultunk az öltözőbe.
- Részben? - robbant be Hannah idegesen az öltözőbe
- Hannah, nyugi - próbálta nyugtatni Harry
- Harry, te ebbe most ne szólj bele. Louis, látom hogy nézel Loren-re és ahogyan rámosolyogtál. Mi van veled? Komolyan nem értelek - kiabált Hannah
- Semmi törődést nem kapok tőled az utóbbi időben, viszont Loren megért engem. Szeretlek, de elbizonytalanodtam - vetette neki oda Louis
- Rendben van. Akkor legyél boldog. Vége - mondta ki azt a szót, amitől Louis teljesen összetört, majd kiviharzott
Lehettem volna boldog vagy kárörvendő. Boldog, mert az a srác akiért bámit megtennék végre szabad. Kárörvendő, mert végre ő is szenved. De én inkább az együttérzést és szomorúságot választottam. Szomorú voltam, mert láttam Louis-on, hogy ez volt az utolsó csepp. Leült a székre, kezeibe temette arcát és kitört belőle a zokogás. A szívem majd meg szakadt, hogy így kellett látnom őt, és nem tehettem semmit. Tanácstalanul néztem a fiúkra. Jobbnak láttam, ha én most megyek.
- Később találkozunk - léptem ki az ajtón
Louis szemszöge:
Boldognak kéne lennem? Nem! Elvesztettem azt, akit mindennél jobban szerettem. Viszont itt van egy másik lehetőség, mégsem vagyok boldog. Hülyeségekre gondolok. Loren nem egy lehetőség, hiszen nem egy tárgy és nem játszhatok az érzéseivel.
- Haver, nyugi. Minden rendben lesz - nyugtatott Liam
- Igen, tudom. De ez most még hosszú idő lesz, mire minden helyre áll bennem - válaszoltam
- És most hogyan tovább? - kérdezte Harry
Tudtam, hogy ezzel most Loren-re célzott. Most biztos nem akarok kapcsolatot. De közben ott van bennem az a félelem, hogy amíg én próbálom túl tenni magam Hannah-n, addig ő talál magának valaki mást.
Kell nekem, de most nem érzem helyesnek, hogy új kapcsolatba kezdjek. Beszélgetnek kell vele, és úgymond elkezdeni randizni vele, de mindezt lassan.
Elindultunk Lorenék-hez. Az úton már egy kicsit oldottabb voltam, a fiúk végig röhögtettek, szórták a poénjaikat. A házba lépve megpillantottam Hannah-t, aki éppen Loren-nel beszélgetett...rólam. Pont arra léptem be, hogy az én nevem hagzott el. Rájuk néztem, Loren értettlenül, Hannah pedig gúnyosan nézett vissza rám.
- Szóval, csak azt akartam, hogy ezeket tudd - mosolygott Hannah - Most viszont megyek.
Azzal felállt, rám kacsintott, majd kilépett az ajtón. A fiúk döbbenten néztek utána, ahogy Loren és én is.
Loren szemszöge:
Mikor haza értem Hannah a nappaliban ült és rám várt. Nem értettem mit keres itt és hogyan jutott be. Bár az utolsóra tudtam a választ, anya engedte be.
- Szia Loren! Beszélni szeretnék veled! Jó, ha tudsz egy-két dolgot Louis-ról - mosolygott gonoszan
Hát remélem tetszik és várjátok a következő részt. :))
A következő rész valószínű holnap érkezik, mert a hétvégén, max csak vasárnap tudok hozni.
Addig is jó olvasást. Puszi :)))
7 megjegyzés:
nagyon tetszik a blogod! :) olvasni fogom rendszeresen, ez biztos! csak így tovább! puszi :))
köszönöm én is olvasni fogom a tiéd :)))
hamarosan jön a kövi rész de szerintem csak vasárnap este addig lesz ideje összegyűlni a 3 kommentnek :)))
Nagyon jó a blogod!! Csak ma kezdtem el olvasni, de nagyon tetszik! Csak ïgy tovább!!
Kérlek nézz / nézzetek be a blogomra!!
www.onedirection4ever.blogger.hu
Ha benéztetek nagyon hálás leszek!!
juuuj nagyon tetszik :) várom a folytatáást :) Üdv Kinga
Nagyon szép történet...titszik :) vérom a folytatááást üdv Kinga
köszönöm szépen mindenkinek, de komolyan ez nagyon jó esik :)))
A blogodra, amint lesz egy-két szabad percem mindenképp benézek :)))
nagyon jó lett :D remélem ma tényleg fent lesz a következő rész mert már nagyon várom ;) :)♥
Megjegyzés küldése